2008. május 29., csütörtök

Válaszolok

.

válasz
Kedves Sarolta,A rendelő a szemorvosi szakmai követelményeknek teljesen megfelel, az ÁNTSz csak így engedélyezi a munkát.Van computeres zöldhályog szűrés , fénytörési hiba computeres vizsgálat, réslámpás vizsgálat, szemfenékvizsgálat, fúziós frekvencia mérés, látásélesség mérés,Javalal történő műszeres vizsgálat. szükség esetén Látótér vizsgálat,és klinikai háttérvizsgálat is.A szemműtétre szoruló betegeket a szakmailag megfelő helyre tudjuk irányítani.Én először minden estben egy orvosi vizsgálatot végzek el, majd ezután igény esetén egy holisztikus állapotfelmérést is végzek, és ha szükséges akkor életmód és életviteli tanácsot is adok.Természetesen felírom a szükséges gyógyszereket is.Betanítjuk a szemtornát is, szükség esetén a természet patikáját is igénybe vesszük.A lelki problémákkal küszködő szembetegeket gondozásba vesszük, ami azt jelenti, hogy a holisztika test-lélek- szem szempontjából próbáljuk megoldani a problémáit közösen, illetve segíteni abban, hogy a maradék látását megőrizze.Tudva azt, hogy a szemfenék meszesedés a tudomány mai állása szerint gyógyíthatalan,rendszeresen tájékoztatjuk a megjelent , vagy megjelenőben lévő új szerekről, táplálék kiegészítőkről,illetve a gyógyítás új módszereiről.,valamint a tudomány új felfedezéseiről..Az" ép testben ép lélek "elv alapján, valamint" a szem a lélek tükre és a test ablaka" elv alapján.gyógyítok., nemcsak atermészetgyógyászati, akupunktúrás, gyógynövény és egyéb ismeretimet használom, hanem általános orvoskét és üzemorvosként szerzett tapasztalataimat is igénybe veszem amikor egy szembeteget vizsgálok.A Látásklubunk tagjait az ellenőrző szemvizsgálatok alkalmával kedvezményekben részesítjük,illetve a személyre szabott szemtornát, látás és életmód kiigazitást külön foglalkozáson.végezzük..Édesapámnak szemfenék meszesedése van , mindkét szemén, ami a tudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan.Amikor ez kiderült, akkor még nem jelentek meg az Areds formula szerint készült gyógytápszerek, vitaminok, és injekciók.Sokkal nehezebb volt a dolgunk, a szemész kollegákkal együtt.Kezdetben én nem kezeltem, csak a szemész barátaim, mert nem akartam a családon belül , főleg az édesapámat kezelni.Egy bizonyos idő eltelte után, amikor láttam ,hogy gyengül a központi és a perifériás látása még tovább, megbeszéltem édeapámmal, hogy Tudományos Akadémia által elfogadott akupunktúrát próbáljuk ki.Megjegyzem Édesapám a természetes módszerekkel szemben szkeptikus volt.,de elfogadta a kezelési tervemet ezzel kaspcsolatban.A kezelést megelőzte egy meridián vizsgálat, és ezután egy pont program összeállítása következett./Ezt úgy kell elképzelni, mint a számítógépes programot, ahhoz, hogy müködjön ismerni kell az emberi testen található összes akupunktúrás pont hatását, és mellékhatását, illetve a szervezet Qi energia túl-vagy alul müködését és ezután állapítjuk meg , hogy hová szúrjuk a tűt. A szembe sohasem szúrunk tűt és fénnyel sem kezeljük a szemgolyót. A tűket a test külömböző pontjain helyezzük el/Miután elvégeztünk tíz-húsz kezelést, azt jelezta az Édesapám, hogy tisztábban kezdett látni.Ennek nagyon megörültem, és hozattam külföldről /akkor még / egy táplálék kiegészítőt, amelyiket adtam a kezelések mellé.Ezeket a vitaminokat, mindig a szeme állapotának megfeleően változtatom, és így már 5-6 éve nem romlott a látása, sőt egy picit jobb, de ha nem is javult, legalább stagnál, A táplálkozására nagyon odafigyelünk,mert a kínai filozófia szerint minden ami árt a májnak és az epehólyagnak, az a szemnek is ártalmas lehet.A kezeléseket gyógyító beszélgetésekkel is kombináljuk, szükség esetén biorezonanciával is.Egyszóval egy kokoldalú odafigyelést igényel az ilyen beteg.A vérnyxomására is figyelünk, a koleszterinre, a vércukorra, az anyagcserére, mert ha ezek picit kimozdulnak a sok munkák pillanatok allatt rombadől., rögtön jelentkezik a visszaesés..És ilyen sokrétű odafigyelés után jutottunk el addig ,hogy édesapám, maga körül el tudja látni a napi feladatokat, dolgozik a kertben, és néha nagyítóval egy-két szót elolvas/megjegyzem ebben a betegségben ez nagy szó/.Kiséret nélkül ,önállóan közlekedik is.Végezetül csak annyit, hogy amióta gondozásba vettem Édesapámat,azóta lelkileg is egyensúlyban van és testileg is jobb a közérzete, nem utolsó sorban a maradék látását jól tudja már használni ,életminősége nem romlott, de ezért Ő is sokat tesz., én csak irányítom.üdv. Marika
Bejegyezte: vagyok aki vagyok dátum: 8:22 0 megjegyzés

Mióta végez alternativ szemgyógyászatot. Mi ez?
Nem is gondolnánk, mennyi minden befolyásolja szemünk egészségét! Nem mindegy, hogyan étkezünk, mennyit mozgunk, mennyi időt töltünk a szabadban.Húsz évvel ezelőtt, ahogyan Nagy Feró is énekli, a nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás világában élő embereknek nem volt ennyi gondjuk a szemükkel, mint manapság - magyarázza dr. Ozsváth Mária, a budapesti Látás és Életmód Stúdió vezető szemész szakorvosa, Magyarország első alternatív szemésze. -Sokkal több idejük jutott arra, hogy kiránduljanak. Séta közben az ember szemét rengeteg inger éri: akaratlanul is megnézi a fűben mozgó rovarokat, a fák kérgét, a felhőket.Ma más a helyzet. A munkahelyünkön szinte rá vagyunk kényszerítve, hogy 10-12 órán keresztül a számítógép monitorját nézzük, aztán hazamegyünk leülünk, a tévét bámuljuk. Ha már nem látunk rendesen, rohanunk a szemészetre, felíratjuk a szemüveget, és tovább ülünk, nézzük a képernyőt.Az alternatív szemész máshogyan közelíti meg a szembetegségek gyógyítását.-Mi is felírunk szemüveget, felhelyezünk kontaktlencsét, felírunk gyógyszereket, mert a szemet bizonyos esetekben segíteni kell-mondja Ozsváth doktornő.- Én minden betegemnél először egy szemszakorvosi vizsgálatot végzek el. Ezután igény szerint következhet egy holisztikus állapotfelmérés, amely azt jelenti, hogy a szem működését a teljes szervezet tükrében vizsgálom. Ha úgy látom helyesnek, életmód és életviteli tanácsot adok.Egyénre szabott étrendet, étrendkiegészítők és vitaminok szedését javaslja. Betanítja a szem apró izmait erősítő szemtornát. Arra sarkallja a pácienseit, hogy rendszeresen tornásszanak, mert a mozgással az egész szervezetünk, ezáltal a szemünk energiaszintje is megnő.-Az, hogy kinek milyen terápiára van szüksége, valóban egyéni. Például egy dohányzó páciensemnek nem írhatok fel béta-karotint, mert a nikotin hatására a bétakarotin rombolja a szemet.A doktornő rendelője az ÁNTSZ előírásai szerint fel van szerelve a diagnosztizáláshoz szükséges összes berendezéssel, amelyekkel többek közt zöldhályog szűrést, a szem fénytörési hibáinak vizsgálatát, szemfenék vizsgálatot, látásélesség mérést, szükség esetén látótér vizsgálatot lehet végezni.Ezek mellett a holisztikus állapotfelméréshez íriszdiagnosztikát is végeznek, amelynek segítségével felmérik az egyes szervek egészségi állapotát, vérellátását. A fül mellett található a szem reflextérképe, ez nemcsak a diagnózis felállítását, de egyes betegségek kezelését is segíti. Kínai gyógymódokat, relaxációs technikákat is bevetnek a gyógyítás érdekében.- Az én szakterületem a szemfenék meszesedés, amely a tudomány mai állása szerint gyógyíthatalan- mondja a doktornő.-Édesapám mindkét szemén diagnosztizálták ezt a betegséget. Eleinte a szemész kollégáimra bíztam a kezelését. Egy családtagot, főleg az édesapámat az érzelmi kötődés miatt sokkal nehezebb gyógyítani. Észrevettem, hogy a terápia ellenére tovább gyengült a központi és a perifériás látása. Édesapám szkeptikus az alternatív módszerekkel szemben, de meggyőztem, hogy próbáljuk ki az MTA által elfogadott akupunktúrát.Ráállt. A terápiát megelőzően egy meridián vizsgálatot, és ezután egy pont program összeállítást végeztem. Ez olyan, mint egy számítógépes program megtervezése. Ahhoz, hogy működjön, ismerni kell az emberi testen található összes akupunktúrás pont hatását, mellékhatását, illetve a szervezet energiáinak túl-vagy alul működését. Ez után állapítjuk meg, hogy a test különböző pontjain, hová szúrjuk a tűt. A szembe sohasem szúrunk, és fénnyel sem kúráljuk a szemgolyót - mondja a doktornő.Tíz-húsz kezelés után édesapja jelezte, hogy tisztábban lát. A terápia hatását a doktornő étrend kiegészítőkkel fokozta. A szem állapotának változásával más-más vitaminokat alkalmazott. Édesapja látása 5-6 éve nem romlik.Kialakítottunk egy stabil állapotot, amelyet nagy odafigyeléssel lehet fenntartani. Figyelünk a táplálkozására. A kínai filozófia szerint, minden, ami árt a májnak és az epehólyagnak, az a szemre is rossz hatással vanFigyelünk a vérnyomására, a koleszterin, a vércukor szintjére, az anyagcserére, mert ha ezek a megszokottól egy kis eltérést is mutatnak, a sok munkánk pillanatok alatt romba dől, rögtön jelentkezik a visszaesés. Sokoldalú odafigyelést és lelki támogatást igényel az ilyen beteg. Ő is rengeteget tesz azért, hogy az állapota ne romoljon. Hogy milyen eredménye van ennek a munkának? Édesapám kertészkedik, önállóan ellátja a napi feladatokat, önállóan közlekedik, és néha nagyítóval egy-két szót elolvas, ami ennél a betegségnél nagy szó.Illés Sarolta
Bejegyezte: vagyok aki vagyok dátum: 8:12 0 megjegyzés
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)
alternativszemdr.hu
http://www.lelkiszem.gportal.hu/
http://www.alternativszemdr.hu/
http://www.szemtrenerek.hu/

Magamról
vagyok aki vagyok
A mai világban a számítógép egy szükséges rossz. Teljes profil megtekintése

alternativszemdr.hu
http://www.szemtrenerek.hu/
http://www.lelkiszem.gportal.hu/
http://www.alternativszemdr.hu/

_

9 megjegyzés:

vagyok aki vagyok írta...

Tudja-e Ön, hogy mivel foglalkozik az alternativszemdr?
Prevenciós Látás gondozással.

Hogyan?
Úgy, hogy ötvözi az orvosi módszereket, a képesített szemtrénerek módszereivel és a
látszerészek tudásával.

FUNDUSKAMERÁVAL IS DOLGOZUNK, A SZEMFENÉK SÚLYOS MEGBETEGEDÉSEIT SZŰRJÜK

MINDEN HÓNAPBAN EGY SZOMBATON INGYENES SZEMTORNA a Szt. István parkban .

Mindkét esetben bejelentkezés szükséges 06205457940 vagy 06209805472 telefonon

vagyok aki vagyok írta...

Facebook

Home
Komplementer látásfejlesztés
Vizsgálatok
Kezelések
Galéria
Kapcsolat

DR.OZSVÁTH MÁRIA
" A szem a lélek tükre és a test ablaka."
(Dr.Ozsváth Mária)

Bejelentkezés06 20 980 5472; 06 20 545 7940
Az OZSVÁTH MÓDSZER (ozsvathmethode)
Az OZSVÁTH MÓDSZER (ozsvathmethode) egy olyan módszer, ahol a látást tehermentesítő életmód és életviteli korrekciók és az orvostudomány által használt gyógyszereket és gyógymódokat egyaránt alkalmazzák a látás javítása, rehabilitációja, prevenciója és gyógyítása céljából.

Ha a gyógyulás úgy kívánja akkor a beteg panaszait, betegségeit (nem csupán a szemészeti betegségeit) és a szembetegség kórfolyamatát (prognózisát) figyelembe véve dönt a szemorvos arról, hogy az akadémiai orvoslás vagy a kiegészítő (komplementer, alternatív) medicina kezelési módszereit veszi igénybe, esetleg a kettőt együttesen alkalmazza a prevenció, a rehabilitáció és a gyógyítás érdekében.
.

A rendelőben a legmodernebb műszerekkel végezzük el a beteg orvosi vizsgálatát, majd ezt követi egy holisztikus látásteszt is, azért, hogy el tudjuk dönteni azt, hogy orvosi vagy komplementer módszereket alkalmazunk, vagy esetleg mindkettőre szükség van. Ezután tájékoztatjuk paciensünket a terápiás tervről illetve annak protokolljáról is.
Az OZSVÁTH MÓDSZER (ozsvathmethode) sokkal átfogóbb, mint az eddig ismert, természetes látásjavító módszerek és az orvostudományban alkalmazott gyógyítások, mert az orvosi diagnózist és az orvosi terápiák mellett a látás pszicho-szomatikus tüneteit figyelembe véve, illetve az egész szervezet működését és betegségeit (vérnyomás, cukorbetegség, pajzsmirigybetegség, immunológiai stb. betegségek) figyelembe véve állítja össze a komplex terápiás tervet.
Az OZSVÁTH MÓDSZER (ozsvathmethode) nagyon specifikus és személyre szabott, mert a szemészeti gyógyszerek, műtétek, szemüveg, kontaktlencse és egyéb gyógyító módok mellett alkalmazza az akupunktúrát és szemizomtornát is valamint a látást tehermentesítő táplálkozás, mozgás, életvitel, prevenció és rehabilitáció módszereit is.

A gyógyítás teljes tárházával dolgozik, mert ahogy a szerző mondja "A szem a lélek tükre és a test ablaka"((Dr. Ozsváth Mária)

vagyok aki vagyok írta...


Szemészeti akupunktúra



Rendelőnkben a szembetegségek kiegészítő kezeléseként alkalmazzuk a szemészeti akupunktúrát.Az akupunktúra hatása a kínai gyógymód szerint a Csi energiák áramlásának szabályozásával érhető el.
Sokat tudunk segíteni a betegek komfort érzetének javításában, a látáspanaszok enyhitésében,illetve abbasn is ,hogy megakadályozzuk a szembetegség rosszabb állapotba kerülését.

Minden esetben az akupunktúrás kezelést egy szemorvosi vizsgálat előzi me, ahol a szemorvos megállapítja, hogy alkalmas-e az illető beteg szeme az akupunktúrás kezelésre.amennyiben alkalmas , akkor elkezdjük a terápiás terv kidolgozását, és megbeszéljük a kezelések gyakoriságát.

A rendelőnkben különféle szolgáltatások összehangolásával lehetőség van arra, hogy választ kapjon a miértekre és testre szabott kezelésben részesüljön.

A kivizsgálásban és a terápiában egyenrangú felek az orvos, optometrista, természetgyógyász ezért szükségszerűen csapatmunka jön létre. Enélkül a kezelés sikeressége nem garantálható.

Minden AKUPUNKTÚRÁS kezelés előtt Szemfenék fotozást végzünk, és a kezelések befejeztével is hasonóan járunk el. Igy a beteg is követheti saját szemének állapotát, és nem csupán a szubjektiv érzései alapján.

A szemészeti specialista szemorvosunk kizárja az esetleges egyéb betegségeket és megfelelő alapkezelést követően szemészeti műszeres követéssel, és ha szükséges, gyógyszeres kezeléssel segíti a szembetegek állapotának javulását,vagy a szemfenék betegségben az állapot megtartását megtartását. A funduskamerával lehet rögziteni és követni a szemfenék állapotát.





Alternatív szemdoktor
Kovács Sára
Bio optika

Kapcsolat
Üzenet*
VisSzajelzések

A mai világban kevés olyan hely van, ahol akkora empátiával kezelik a betegeket, mint ott. A műszerezettségről ne is beszéljünk, funduskamerával vizsgálnak - ez az alap náluk
Szabó Nyina, Budapest
Nem véletlenül legnépszerűbb a doktornő, magas tudással, lelkiismeretes hozzáállással, szuper gépekkel gyors és szakszerű munkát végzi. Csak ajánlani tudom
B. Olga

képgaléria

vagyok aki vagyok írta...





A belső szerveinek rendellenessége külső jegyeken is megmutatkozik.
Szemrevételezéssel valójában a meridiánok rendszerét vizsgáljuk, mely a belső szervek funkcionális működésének figyelembevételével történik.
Klinikai szempontból a következőkre figyelünk: a páciens arckifejezése, arcának és bőrének színe, a nyak és érzékszervek, a meridiánok állapota (energiavonalak), az írisz állapota, esetleg azon fellelhető változások is.










Diagnosztika



Szemészeti centrumunkban kiemelt gyorsasággal és odafigyeléssel igyekszünk kideríteni az Ön panaszainak okát, amelyben a korrekt diagnosztika nagy segítségünkre van. Ez alól a gyermekek sem kivételek, az ő vizsgálatukat is elvégezzük 2 éves kortól.

Rendelkezünk a legmodernebb diagnosztikai eszközökkel, ezért, amennyiben Önnek csak részvizsgálatra van szüksége(látótér, funduskamera,szemnyomás ellenőrzés, ultrahang),azt is igénybe veheti.





Alternatív szemdoktor

Bio optika

vagyok aki vagyok írta...


A mai világban kevés olyan hely van, ahol akkora empátiával kezelik a betegeket, mint ott. A műszerezettségről ne is beszéljünk, funduskamerával vizsgálnak - ez az alap náluk
Szabó Nyina, Budapest
Nem véletlenül legnépszerűbb a doktornő, magas tudással, lelkiismeretes hozzáállással, szuper gépekkel gyors és szakszerű munkát végzi. Csak ajánlani tudom
B. Olga

vagyok aki vagyok írta...

Sziasztok? Én Amsterdamból írok.Elmondom a káváriámat. Itt voltam több szemorvosnál is, mert fájt a fejem, homályosan láttam.sokat ülök számítógépe lőtt.Mindenki azt mondta, hogy a számítógép miatt szárad a szememe.Cseppentettem a műkönnyet.Nem javultam.elkeseredésemben a neten keresgéltem.Igy találtam meg Dr. Ozsváth Máriát. Már legalább öt éve járok hozzá ellenőrzésre.azóta rendben van a szemem és elmúltak a panaszaim.Mi van a szememmel?A doktornő alaposan megvizsgált, Látótér, funduskamera, Ultrahang,szemnyomás mérés, és kiderült, hogy egy kezdődő zöldhályogom van.adott rá szemcseppet.Azóta a panaszaim megszűántek. Időnként megyek hozzá szemnyomást méretek, és szükség esetén Látótér vizsgálatot is csinál.Azóta, amióta megtaláltam a doktornőt inkább repülőre ülök, de itt Amsterdamban nem megyek szemészhe

vagyok aki vagyok írta...

Ultrahang vizsgálaton voltam a doktornőnél.Időpontra mentem. Kis várakozás után megvizsgált, elkészítette az ultrahangot.szakszerúen és gyorsan dolgozott. a rendelőben a legmodernebb műszerek vannak.Mindenkinek aki igényes a szemére és a szemvizsgálatára csak ajánlani tudom

vagyok aki vagyok írta...

Annyira bizonytalan vagyok, hogy mit csináljak a rövidlátó szememmel. Már gyerek korom óta zavart a szemüveg. a kontaktlencsét nem szerettem viselni. voltam párszor betanításon, de soha nem jutottam el addig a gondolatig, hogy hozzászoktassam magam a tartós viseléséhez.Igaz amikor én fiatal voltam , akkoriban még főleg kemény lencsék voltak.azt meg nagyon fájdalmas volt megszokni,mert folyt a könny a szememből.rosszul lettem amikor a szememre rakták, annyira fájt.Később amikor már a Fotexben a Nyugati téren jártam, akkor ott a doktornő segített egy vastag lágy lencsét , AH JÓL EMLÉKSZEM hema LENCSÉNEK HIVTÁK.AZT SEM TUDTAM MEGSZOKNI.Hallottam a szemtronáról. próbálkoztam is vele.Vén Péter látástréner neve elég ismert. Hozzá jártam több évig gyakorlatokat tanulni,és időnként személyes foglalkozásra is.Sokat segített. Amikor elkezdtem a szemtorna gyakorlatokat, akkor -4,0 dioptriás volt a szemem értéke, és kb kettő év múlva ez csökkent -3,0diotriára. megtanultam egy csomó taktikát, praktikát, aztán azt gyakoroltam otthon. Megállt a romlása a szememnek, de tovább nem akart javulni. Péter tanácsára kerestem fel a Dr. Ozsváth Máriát.Nagyon nehezen tudtam időpontot kérni a doktornőhöz, mert nemcsak a magán dolgozik, ott csak a szabad idejében van egy-két órát.
Minden esetre nem adtam fel és végre bejutottam hozzá.alaposan megvizsgált az orvosi műszerekkel (nagyon felszerelt a rendelője (ultrahang, funduskamera, látótér stb)sok műszerrel vizsgál, ha valakinek a szeme azt kívánja,mert komolyabb szembetegsége is van.Miután megvizsgált mondta, hogy -2,0 dioptriát mér.Kértem , hogyha tud segítsen, hogy ne kelljen a szemüveget feltegyem. Egy ceruzát vett a kezébe és nézetett minden irányba.egyszer azt mondja, hogy nézzek erre azaz balra és számoljak 10 ig. Nem tudtam elképzelni mi ez.Azt mondta sulyzó gyakorlat. ..minden esetre még vizsgált ide-oda nézetett, és egyszer azt mondja próbáljam a táblát olvasni 5 méterről... Tudtam hogy a vizsgálat elején kb feléig olvastam kettő szemmel a táblát. ...És ezután láss csodát majd kiestem a vizsgáló székből végig olvastam az egész táblát szemüveg nélkül. a Doktornő annyit mondott, hogy ez nem csoda, és nem végleges,Csináljam a gyakorlatokat, és amikor úgy érzem segítségére van szükségem keressem meg ismételten.Azóta csinálom az általa megmutatott egyszerű gyakorlatokat, és szemüveg nélkül élek, bár időnként ahogy a doktornő is mondta fel kell tenni a szemüveget is.

vagyok aki vagyok írta...

Asz elmúlt évben kiderült, hogy a bal szememmel egyre gyengébben látok.
kétségbeesetten kerestem jobbnál jobb szemorvost. Így kerültem Prof.Dr. Nagy Zoltánhoz a Mária u szemklinikára. Professzor Úr nagyon megvizsgált. A szemebe injekciót adott,és visszarendelt ellenőrzésre is.Nem sokat javultam az első injekció után, így a kétségbe esésem arra késztetett, hogy valamiféle komplementer terápiát is kipróbáljak.Sokat keresgéltem a neten, ismerősöktől érdeklődtem. Amikor a lábammal éppen kezelésre vártam a reumatológián, akkor a váróban beszélgetni kezdtem a várakozókkal. Mellettem ült egy hasonló korú idös hölgy, akinek hasonló szemészeti panaszai vannak mint nekem.elmondta, hogy Ő is a szemklinikára jár, de még mást is kipróbált.Rákérdeztem, hogy mit csinál még. elmondta, hogy jár egy szemész akupunktőr orvoshoz is, már évek óta kezelésre,és azóta nem romlik a látása. Igaz nem is javul, de tudja, hogy ez a betegség ezzel jár. Már két könyvet is tudott írni, annak ellenére , hogy a szeme beteg, mert nem romlik. Nagyon meg van elégedve a kezelő orvosaival,és az akupunktúrás doktornővel is.
Úgy gondoltam én is elmegyek. elmentem. Egy régi belvárosi házban van a rendelő.Beléptem és meglepett, hogy nagyon kedvesen fogadtak, tisztaság és rend van.A doktornő rendelőjében volt legalább hat-hét féle vizsgálat. Ezután akupunktúrás teszt következett. A végén annyit mondott, hogy kipróbálhatjuk a kezelés sorozatot, mert úgy gondolja ha picit is de legalább abban segít, hogy nem romlik tovább a látásom.
Úgy gondoltam nincs veszíteni valóm kipróbálom.az első szúrások nagyon kellemetlenek voltak.Amúgy sem szeretem a tűket, de kibirtam. Tíz kezelés után megvizsgált a doktornő és azt mondta szerinte javult, vagy legalábbis stagnál a látásom, de menjek nyugodtan vissza a Professzor Úrhoz is ellenőrzésre, Visszamentem. sokat kellet várnom, de megérte, mert Professzor Úr, amikor látta a vizsgálati eredményeket,azt mondta, teljes a látásom, és megkérdezte mit csináltam???...Nem akartam elmondani, mert azt hallottam, hogy az orvosok nemigazán szeretik az akupunktúrát a szemészetben, de addog faggatott, ameddig elmondtam , hogy akupunktúrás kezelésre is jártam....Nem hagyta abba faggatásomat, addig addig ameddig el nem mondtam, hogy az Ozsváth doktornőhöz járok.A legnagyobb csodálkozásomra nagy örömmel azt mondta Nekem, legyen kedves menjen ki és a váróban a sok betegnek hangosan mondja el, hogy nem szabad a reményt feladni és ki kell próbálni a hasonló esetekben az akupunktúrát is.Bármi segíthet, hiszen a szemfenék betegség a napjainkban még nem gyógyítható,ezért az orvosi injekciók mellet az akupunktúra is jó hatású lehet. Kimentem és elmondtam a betegeknek.. Határtalan boldogságomban a doktornőhöz is elmentem, és még mielőtt beszólított volna a rendelőjébe ott is elmondtam a váróban a betegeknek, hogy mi történt velem...
A doktornő is nagyon örült és csak nyugodt mosolygós hangon ennyit mondott" Igen.Csodák nincsenek, de csodával határos dolgok előfordulnak még napjainkban is. szerintem az injekciós kezelés és az akupunktúra egymás mellett jól elfér....ezt tudom mondani a negyven év tapasztalata alapján"